Hírek Kíváncsi a legfrissebb hírekre? Iratkozzon fel a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. RSS csatornáira!

Fogászati rendelő a fürdőben

2015-11-23

Egy rendelő, ahová minden generációnak érdemes betérnie

Fogászati rendelő a fürdőben

Az már önmagában jó hír, hogy a Szent Lukács Gyógyfürdő szolgáltatási köre egy további egészségügyi területtel, a fogászattal bővült, hiszen látogatóinknak fájós fogak esetében sem kell már máshová mennie. 

Az újonnan épült Szent Lukács SPA Dental rendelőjének bejárata a Frankel Leó utcai bejárattól balra található 200 méterre. 

Ez a fogászati rendelő, köszönhetően Európában is egyedülálló elhelyezkedésének, egészen sajátos atmoszférával rendelkezik, hiszen a kezelőhelyiségek ablakai a nyitott medencékre néznek, így teremtve meg egy nyugalmas és igényes környezetet a fogászati beavatkozásokhoz.

De nem ez az egyetlen ok, amiért Önnek is érdemes ellátogatnia a rendelőbe:

  • A rendelőben nemzetközi gyakorlattal rendelkező, képzett és gyakorlottfogorvosok, esztétikai specialisták, szájsebészek, fogbeültetés specialisták és fogszabályozó szakorvosok dolgoznak, akik a ma elérhető legkíméletesebb fogászati eljárásokat alkalmazzák a kezelések során.
  • A rendelőmodern és naprakész felszereltségelehetővé teszi a rendkívül igényes kezelések elvégzését a költségek kordában tartása mellett.
  • Az empatikus és türelmes fogorvos-páciens kommunikációérthetővé és követhetővé teszi a teljes kezelési folyamatot a konzultációtól a végleges fogpótlás átadásáig.
  • A fogászati kezelések árai megfizethetőek és értékarányosak, a fürdő vendégei pedigkülön kedvezményekben részesülnek(keresse a Szent Lukács SPA Dental kedvezményeket biztosító  „Voucherét” - részvételi jegyét - a fürdő jegypénztárában).

Mikor érdemes Önnek is ellátogatnia a Szent Lukács SPA Dental rendelőjébe?

  • Ha akut fogászati problémája van és szeretne olyan gyors és szakszerű megoldást találni, amely megszünteti a fájdalmat és a kellemetlenségeket.
  • Ha vannak hiányzó fogai, melyeket fogászati implantátumokkal és esztétikus fogpótlásokkal szeretne pótoltatni.
  • Ha szeretné visszanyerni fiatalkori rágóképességét.
  • Ha régi, már kényelmetlen fogpótlásait szeretné új, kényelmesebb, esztétikusabb és a szervezetet jobban kímélő megoldásra cserélni.
  • Ha nem elégedett fogainak jelenlegi megjelenésével, formájával vagy színével és szebb, esztétikusabb mosolyra vágyik.
  • Ha fogai szabálytalanok vagy állkapocs ízületi problémái vannak, melyeket szakértő kezekkel szeretne orvosoltatni.

Ha már gondolt arra, hogy konkrét lépéseket tegyen fogászati problémájának gyors, kíméletes, esztétikus és megfizethető megoldása érdekében, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnia a Szent Lukács SPA Dental rendelőjébe, hiszen egyteljesen térítésmentes (ingyenes) konzultáció keretében Ön nemcsak fogászati problémájáról és annak ideális megoldásáról kap képet, de megismerheti a kellemes rendelői környezetet és meggyőződhet az orvosok felkészültségéről és barátságosságáról is.

A bejelentkezés pedig nagyon egyszerű. Hívja fel a +36 1 790 3282-es telefonszámot és kérjen időpontot egy térítésmentes konzultációra. Ne feledjen hivatkozni erre a cikkre, hogy különösen barátságos fogadtatásban legyen része. Várjuk Önt szeretettel a Szent Lukács SPA Dental fogászati rendelőjében a gyógyfürdő épületében.

Árlista

Közlemények

A fürdő területén jelenleg nincs büfé szolgáltatás, 2018-10-08
Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a wellness medence mellett jelenleg nem üzemel a büfé. Köszö...

A fürdő területén jelenleg nincs büfé szolgáltatás, 2018-10-08 Bezárás

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a wellness medence mellett jelenleg nem üzemel a büfé. Köszönjük megértésüket.

Medencék hőmérsékletének módosítása, 2018-06-17
Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy 2018. június 20-tól a termál részleg 32 fokos medencéje 36 f...

Medencék hőmérsékletének módosítása, 2018-06-17 Bezárás

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy 2018. június 20-tól a termál részleg 32 fokos medencéje 36 fokos lesz, míg a 36 fokos medence 32 fokos lesz.

Belépési rend változása, 2016-03-29
Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy 2016. április 1-től a termál kapun keresztül a belépési lehe...

Belépési rend változása, 2016-03-29 Bezárás

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy 2016. április 1-től a termál kapun keresztül a belépési lehetőség megszűnik. A kapu csak kilépésre fog szolgálni. Kérjük, hogy érkezéskor fáradjanak a pénztáraknál található bejárathoz. Köszönjük szíves megértésüket.